Hogyan szelidítsünk cicust

2010 július 27. | Szerző: aveninha |

 

Meztelenűl fekszem a gyapjútakaróm
alatt, frissen mosott hajjal. A pocakomat mardossa a féltékenység, fáj a vágytól.
Hiányzik és megint utálom. Miért nem jön? Nem keresett már majdnem egy hete. Se
egy hívás, semmi. Agyacskám zakatol, biztos talált új cicust, csak erre
kellettem. Balzsamozta a kicsi lelkét, hogy a kis fiatal szöszi bukik rá,
flangált vele egyet a haverok előtt, puszit nyomott a buksijára, hogy lássák:
birtokolja a nőt. Utálom ezt az érzést. Engem nem lehet csak úgy megunni. Persze,
meghódított és most kell az újabb skalp. Elvégre bármit megkaphat és láttam is,
hogy tapadnak rá, igen felkínálkoznak neki. Én meg saját egóm által védetten
meg vagyok róla győződve: nem, engem nem lehet csak úgy eldobni. Több vagyok
egy csini buksinál. Vad és szilaj,  és
tele gondolatokkal és különbenis.

Leülök az íróasztalomhoz,
fordítok egy kicsit így éjnek éjjelén, elterelem a gondolataimat. A szavak
szinte folynak a tollam hegyéből, igen, ez kell kérem. Intelligenciám felülkerekedik
aljas kis testi vágyaimon. Mit képzel ez a fickó? Hogy nélküle én majd
fetrengek a fájdalomtól és darabjaimra hullok, siratom őt? Kicsinyes. ÉN drágám
fogom magam, alkotok, újragondolok és ha mindezt meguntam, fogom magam,
felcsípek valami tenyészbikát, betöröm és jól otthagyom!

Te meg időközben rájössz, kit hagytál
csak úgy el (Oh, Boy, you left me speechless, so speechless…). De addigra én
már túlteszem ezen magam és lepattintalak. Te pedig összetörsz, zokogsz és
életed végéig rám vársz. Na köszi, már megint rád gondolok, nesze neked intellektus.
Kiakadok a tudattól, igen, engem is drága kicsi vaginám irányít. Lehet félrebeszélni,
jöhet a kultursznobizmus és elmélkedhetünk a szépirodalom határairól, de az tény,
hogy ismét kiadós dugásra vágyom, sőt még rosszabb, kiadós dugásra
Cicaidomárral, aki persze tesz az egészre. Szar helyzet, elővehetném valamelyik
guszta kis játékszeremet, de mi értelme lenne? Persze, kitöltené ama űrt, amit
ki kell, de nincs hozzácsatlakozva egy széles mellkas, két erős kar és egy búgó
férfihang. És nincs seggrepacsi, és nem szólít Vadmacsnak, és különbenisna.
Megint bőgök, valamit össze kell törjek, kétségbe vagyok esve. Mi lesz így velem???….bámulom
a papírt, üresre sírtam a fejem. Villog a telefonom. Jézus, már képzelődöm is. Új
üzenet. Cicaidomár. Kösz tök jó, huszonhatévesen bekattant.

Pedig ez az. Hívhatlak? Hát, miért
imádom, miért vagyok képtelen nem tudomást venni róla. Igen. És már hív is.
Erre jártam, lejössz, itt vagyok a parkolóban. Naná, hülye pukkancs, már be is
állt a parkolóba, hiszen tudta, hogy a kis punci úgyis jön. Miért nem tudok
nemet mondani neki? Életem pasija és pont azért nem lesz az enyém, mert nem tudom
egy kicsit megtúráztatni! Hogy vágyakozzon, hogy harcoljon. Nem, én megyek, ha
hív és meg sem próbálom megjátszani, a közömböst.

Okés, brutálcsípő fari, míder és
a szexi kis butterflyshoes. Hm…jót tett ez a kiadós sírás, még mondig olyan
világítóan kék a szemem. Hát kérem, Vadmacs előjött, pedig azt hittem ma este nem
fog. Mitől érzem magam ennyire dominának? Drága kis butterflyshoes? Vagy a
tudat, hogy Hozzá megyek?

Szóval eldöntöttem, szigorú arc,
semmi érzelem, köszönés nélkül be a kocsiba, és majd rájön, hogy haragszom.

Megyek, bársonytalpakon osonok a
vizes aszfalton, nemlétező cicafarkam kacéran tekeredik és legbelül már
dorombolok is. De az arcom szigorú, na jó, inkább kihívóan szótlan. Ott áll a
kocsi mellett, keresztbe tett karokkal. Nagyon csinos vagy, drágám, épp azt
néztem, ahogy közeledtél. Megsemmísítőnek szánt tekintettel ránézek, de nem
szólok. Hirtelen stílust vált, száját flegmán felhúzza és szó nélkül magához
húz, átölel és hatalmas kezével durván megfogja az állam és erőszakosan
megcsókol. Én ellenállok, a nyelve erőszakosan a számba nyomul. Megharapom, és érzem,
ahogy dagad a nadrágja. És szépen belök az ülésre, majd szó nélkül otthagy és
beül a volán mögé.  És akkor csend, oldalrapillantok,
a száján már ott az a huncut mosoly, amit úgy imádok. Felhúzom a lábaimat cipőstül.
Jobb térdem kifordítom és a cipő talpát a kárpitra teszem. Cukkolni akarom,
tudom, hogy ezért harap. De nem teszi. Csak néz rám és vigyorog. Tudja, miért
csinálom, de veszi a lapot. Felhúzza a szemöldökét. Végigsimítom a combom, a
kisszoknya már felcsusszant, kilátszik a fekete neccbugyim. Gyorsan fixírozom a
sliccét, szuper, nagyon is jó helyen járunk… Megállunk egy benzinkútnál, kiszáll
a kocsiból a maga macsós módján, nagyképűen. Szegény kutassrácok meg csorgatják
a nyálukat a tuningolt verdára. Nézem, ahogy rohadt nagy önbizalommal elintézi
a fizetést, a pénztáros kiscsaj már felfalja a szemével. Rohadék. Na megmutatom
én, kinek játszd itt az agyad. Kilépek a sötétített üvegek mögül. Butterflyshoes
előre és igen, a szoknya épphogy takarja a fenekemet. A kutassrácok nyálcsorgatva
merednek rám, hát húzom az agyukat, odamosolygok. Édesek, veszik a lapot, álluk
a földön. Köszi srácok, hogy statisztáltok a mi kis szerelmi színdarabunkhoz. Cicaidomár
persze kiszúrta, hogy közönségem akadt, szóval rövidre fogta a fizetést és macsós
lazasággal mellémpenderedett, finoman átfogta a derekam majd homlokpuszi,
ajtónyitás és Vadmacs a kocsiban. Tízperces áradozás a srácok kérdéseire a
tuningolt verdáról, kocsiba be, pimasz mosoly és nem szól semmit. Imádom.
Összenézünk és elkezdünk kacagni. Ez mire volt jó, Kincsem? Rákacsintok, Olyan izé
vagy. Egóharcos. De te az ilyen pasikat, szereted, mi, Kincsem? Aki tudja, mit
akar. Odahajolok és megcsókolom. Félrehúzódik és áthúz az ölébe. És csókol. De
most nem olyan bugyiigmászósan. Finoman, kóstolgatja a számat. Nagyon finom kis
szád van, imádom. Gyönyörű. Átölelem a nyakát. Cicus ölben akar maradni,
hozzádbújhatok? Rámmosolyog, átölel, én pedig kucorgok, butterflyshoes már
nincs a lábamon. Csak ülünk csendben és simogat. Annyira jó ez most. És sóhajt.
A combom simogatja és érzem, megint rátör a vágy, ahogy rám is. Szembefordulok
vele és összetapadunk. Belefullok az ölelésébe, harapom a száját. Bal kezével
magához szorít, a jobbal pedig vad harcot folytat a míderem cipzárjával. Eltolom
és elkezdek babrálni az övével. Rámmosolyog, kikapcsolja. Szia Vadmacs, ma nagyon
ellátom a bajodat. Büntit kapsz, amiért a kutasfiúkkal cicázol. Rosszkislány. Igen?
Lecsusszanok a lába elé és a számba veszem. Nagyon kemény, játszadozok vele,
harapdálom. Fentről halk nyögés, majd két kéz megszorítja a felkarom és felhúz.
És már benne is ülök. Hát ez kellett, kicsi szemét vaginám, erre vágytál. A
számba dugja a nyelvét, szopogatom. Hírtelen rám fordul és teljesen belém
feszül. Felsikítok a kéjtől, a szája a mellemre siklik, a bimbóim szinte karcolnak.
 Belenéz a szemembe, két ujját a számba
dugja, nyalogatom. Érzem, hogy tetszik neki, szinte szétszakadok. Hirtelen elhúzódik.
Ne, vissza! sikítok fel. Ő meg csak néz rám, a szeme felfal. Kihúzza az ujjait
a számból. És belémdugja. Nagyon mélyre. Ismét félholt vagyok a gyönyörtől, már
meg sem próbálom visszafogni a torkomból előtörő sikolyokat. Látom rajta, élvezi,
hogy irányít. Lehajol és nyelvével kezd undok kis játékba. Közben felpillant,
bele a félőrült tekintetembe. Jól van, Vadmacs, kár is lenne téged házicicává
idomítani. Végigmarom a hátát, Gyere, légyszi. És jön is, ismét érzem, bennem
van. Átölelem és magamhoz húzom. Ne engedj el, kérlek. Szorít. Csókol. És ismét
megsemmisülés. Belenézek a szemébe, Na, Cicaidomár? Kacsintok. Ő pedig bal
kezével szorosan magához húz, és a gyönyörtől nekem feszül. Össze fog roppantani,
de nem érdekel. Visszabújok az ölébe. Csúnyán összepiszkolva. És a szájára tapadok.
Ő pedig csak csókol. A vállára hajtom a fejem, miközben a hátam cirógatja. Előveszi
a törlőkendőt. Macskalány, tisztába teszlek. Ejnye, de kezes lettél. Te is,
Cicaidomár. Hát, tudod, idomítható vagyok én is. Bújj ide, Kincsem. És én
bújtam is. Meztelenül elaludtam az ölében. Erős férfikarok közt. Puszival a
homlokomon.