Eljött ismét
2010 július 21. | Szerző: aveninha |
Megint jött. Berontott az ajtómon.
Én meg álltam a kis szürke forrónacimban, a kedvenc kicsi és
áttetsző trikómban, kócosan és
alattomosan. Tudtam, hogy kiakad majd a látványtól. Imádja a kis kemény kerek
melleimet. Hát tessék. Már a lépcsőházban nekem esett. A bejárati ajtóban szeretnéd, kedves? Legyen. A szomszéd néni ár úgyis tudja,
rosszlány vagyok. Elvégre ő hallgatja este a sikolyomat. Én már nem kapok
levegőt, légyszi, tudod, hogy szeretem mindenütt, de téged az ágyamba akarlak
ráncigálni, érezni akarom a súlyodat, ahogy rám fekszel és birtokba veszel. Nem
veszi a lapot. A hasam csókolgatja, én a kilincsbe kapaszkodok és már nem tudok
teljes mondatokat kiejteni. A szememből kell kiolvasnod. Felkap, ó, ezt úgy
szeretem, igen, gyerünk, ölelj át. Érzem az izmos karjait magam körül, az akaratos
szája pedig csak csókol, harap. Én meg halkan nyögdécselek. Tudom, hogy erre teljesen
beindul. Miau. Ellököm. Na, a szememből mindent kiolvashatsz, Cicaidomár. Jön
és lefogja a kezem. Ügyes, nagyon jól tudod, ezt imádom. Én azért még kéretem
magam kicsit, jó? Fecergek és rúgkapálok. Nincs mese, herceg, rám kell feküdj,
hogy nyugton maradjak. De nem ezt teszi.
Hátracsavarja a kezem és térdre kényszerít. Hát játszunk egy kicsit akkor a te
szabályaid szerint. Persze, élvezi. Tudom, mert már alig kap levegőt. Hülye kis
önző, velem mi lesz? De már fel is kapott az előszoba padlójáról és nesze, na
végre itt vagyunk az ágyban. Már félőrült a vágytól. Imádom. Na gyere, adj még abból
a bugyinedvesítő csókjaidból. És
belemászik a számba. Alig kapok levegőt. Csak ne tudnád ennyire a dolgod. Pucsits!
Gyerünk Vadmacs, pucsitsd azt a kis fenekedet!
És rácsap. De nem ám finoman. Hé,
ez fáj! De kész, már teljesen birtokba vett. És olyan jó erősen szorít a karja.
Teljesen magához húz. És simogatja a hátam. Majd megragadja a csuklóm és a hátamra
fordít. És megint. És Belém mászik. Igen, százhúsz kiló tiszta izom, rajtam,
birtokol, de én irányítom. Na, ÉN irányítom. A mellkasát tolva a hátára lököm. Felül
vagyok, egymás szemébe nézünk és hagyom, igen fúlj bele a kék szemeimbe. És ő
meg is teszik. Hatalmas kezeivel megfogja a fejem és a hátamra gördít. Látni
akarom, ahogy élvezel, kincsem, olyan szép vagy akkor! Olvadok, hát tessék,
látni akartad. Én szinte sírok, egyszerre fáj és izgat, túl nagy vagy te
hozzám. De nyitva tartom a szemem, látni
akarom, hogy itt van, és szeret, őszintén szeret. Senkivel nem oltam még ilyen
összhangban.
Végre, megszűnt végre a lassan
egy hónapja tartó feszülés a hasam alján. Megkönnyebbültem. Ő pedig magához húz,
csendben csak ülök az ölében, hagyom, hogy szorosan átöleljen. Homlokpuszi.
Kisimítja az izzadt tincset a szememből. Gyere, kicsi, bújj ide. Tedd ide a fejed.
Annyira jó. Így akarok maradni. De mennie kell. Haza kell érjen, mielőtt a
felesége végezne. Kilép az ajtón. A szívem már most fáj. És hirtelen visszajön.
Szó nélkül magához húz, na igen, most is bedobod a szájbamászós-nagyonizgató
csókot? Ne már, ez nem jó így. És nem is teszi. Ad egy puszi a homlokomra.
Vigyázz magadra, kincsem. Vigyázz magadra.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
mi az a forrónaci?