Cicabüdoár
2010 július 29. | Szerző: aveninha
Hajnal van, ülök az ágyamon.
Odakint esik az eső, idebent potyognak a könnyeim. Hogyan lehet Cicaidomárt
szóra bírni? Megint csend. Másfél napja csend, egómat szaggató, pocakomat mardosó
némaság. Vadmacs elő akar törni, miért csak az ő szavaira jön? Bársonytalpaimra
pattanok, gardróbszekrényemből csak a nemlétező macskafarkincám kandikál ki
játékosan. Előtúrom a kedvenc fehérneműimet. Csipke, tüll, necc, abroncs,
szatén, masnik, fodrok, ó igen, cicusnak való kelme. Belebújok ebbe- abba,
mórikálom magam a tükör előtt, pincsifogat villantok, gyöngysorra harapok,
selyemdominát játszok. Show me your teeth…. Végül rajtam marad a párducmintás
abroncsos félkosaras. Vissza az ágyikómra. Hasrafekszik, domborít,
szaténtakaróba bújik, és hajacskájával játszik. Na végre, csak úgy tekereg a
cicafarok, hát lehet engem nem szeretni? A neccbugyin vidáman csilingel a
kiscsengő a szigorú szaténszalag alatt. Nyauuu. Kell a bőrnek a bársonyos
érintése, kell a kar a derekam köré, kell a lehellet a nyakamra, a csók a
talpacskáimra és na jó, a seggrepacsi. Simítom
a combom, bársonyosan feszes, hátamra gördülök, felteszem a lábaim a falvédőre.
Frissenepilált, tónusos tejfehér. Feszítgetem, térdemet fordítgatom ki-be, majd
bársonytalpam magam alá húzom. Cicaidomár, most itt kellene lenned. Nem tudod,
mit hagysz ki. Cicus bújni akar, kell neki az ölelésed és a fahéjillatod. Bosszút
akarok állni. Látnod kell ezt az abroncsos kis izét, csak úgy domborodik benne
a pici macskacici.
Bársonypocakomra gördülök, telefonom
elő és itt a kép. Diszkréten erotikus, párducabroncsok közt kerekedő apró
tejfehér halom hosszú nyakam alatt. Még egy harapásnyi a fülcimpából és kócosvadóc
fürtjeim lehellete.
Elküldve. Na, Cicaidomár, most
fogsz csak vágyni ám macskabüdoáromba. Ide a szaténtakaróba. Már a gondolattól
is dorombolok, hanyattfekszem, majd átfordulok, élvezem a hűs textil érintését
a bőrömön. Szatén a básonyhoz.
Új üzenet. Gonosz ez így. Bizony az.
De kínozlak még. Fodros neccbugyiban pucsítom vadmacsfarom, kacéran mosolyog az
előbb még oly szigorú szaténszalag. És dorombol, dorombol. És megy a kép.
Ha most itt lennél, cicafarkam
körédtekeredne, nem engednélek. Belekuporodnék az öledbe, hatalmas mancsaiddal
átölelnék, puszit nyomnál a homlokomra és elkezdenénk édes harcunkat. De most
statiszták nélkül. És nem is kellene idomítani. Szelíd vagyok most, annyira
szelíd.
Csöng a telefon. Felveszem, de a
dorombolásomtól nem hallasz semmit.
Szombaton találkozunk. És
megszelídítelek. Rád fér, szertelen vagy. Rakoncátlan. Igen, szia, mit vártál egy cicustól?
Vadmacs Ficsúrt idomít
2010 július 28. | Szerző: aveninha
Moralizálás. Állásfoglalás. Gondolatok újrastruktúrálása.
Ma nyilvánvalóvá vált számomra, az, amit már sejtettem. Kiábrándító és harapni fogok. Vagy legalábbis nagyon- nagyon csúnyán összekarmolni.
Vadmacs agyára ment már hosszú hónapok óta a Ficsúr. Itt ül bent az irodában, csak a szemközti oldalt. Ficsúr nem köszön senkinek, mert ő felsőbbrendű. Ama tény emeli őt a piedesztálra, hogy ő maga a márka. Anyuci által ropogósra vasalt ing, szívmagasságban ilyenolyan hüllőkkel, pólós fazonnal, piroskék jelzésekkel, dizájnolt übermacsós szövetnadrág satöbbi. Hímnenűként egyébként kellemesen jóképű, csinos fickó, de azért Vadmacs csak lekisfiamozza, mert azért annyira nem nagy szám. Lehetne, de a Ficsúr nem köszön. És sajnos, drága Ficsúr, megsúgom neked, egy cicalány bugyija semmi mástól nem nedvesedik jobban mint az udvarias férfiaktól. Sárm. Neeehem, kisfiam, ezt nem lehet a boltban csillióvillióért megvenni. Ez vagy van, vagy nincs, lehet tanulni, de akkor jó, ha alapjáraton beléd nevelte anyuci, aki nem csak ingvasalásra jó.
Szóval, a cicabuksi eltervezte, piszkosul megneveli az idiótáját. Eleinte még volt bennem kényszer és rámosolyogtam, de miután egy hang nem jött ki a torkán, ááááá, ne már. Megalázó? Nekem igen, de nem veszem fel. Talán, ha valaki nem köszön rám. Az igen. De ő egy senki, aki egy multinál azzal keres kellemesen eleget, hogy ül a laptopja mellett, komoly embert játszik, majd idomított majomként néha egy- két mítingem benyög néhány angol mondatot. Persze ő a márka. El is képzelem, hogy buknak rá az egyetemista lányok(közgáz- külker előny). Elvégre ő a dolgozó hím, irodában ám, nem holmi szakmunkás szőrös ember! Vasalt inge van, meg hüllős pólója, wooow. Hát, Ficsúr, valakinek fel kell ébresztenie téged.
Vadmacs néha előtör az irodai környezetben is. Business mini, szigorúan fekete színben, szűk blúz, nyakig gombolva és imádott kis butterflyshoes. Nagyon dominásan business. Már osonok is a másik oldalra, nem épp a Ficsúr okán, pusztán a nyomtatványokért. Hát a mini kicsit felcsúszott, jaj, ejnyebejnye. Körbenéz, csak nem vette észre senki. Némely szituban nagyon szerencsés, de egy irodában? Kérem, itt munka folyik. Meg egyébkéntis. De valaki néz. Jé, hát a Ficsúr. De fixíroz ám keményen. Nézem is, hol van épp márkajelzés? Jaaaa, butterflyshoes. Meg ja a businessmini is. De kit érdekel? Azért vettem, mert kurvajól áll. Jah, bocsi, emberünk márkafetisiszta. Vagy mégse? Neeeeem, nem tudok cicázni vele, nekem ahhoz érzés kell, melegség a pocakomba satöbbi. De ő csak pusztán idegesítő. Pontosan azért, mert kölyökként hány ilyen kis pöcs éreztette velem, hogy ja, drága, te egy nulla vagy. Én kis hülye naív meg el is hittem. Akkor.
Valamiért innentől kezdve Ficsúr, ha nem is köszönt, de a szemeimbe bámult. Haladás. Csak nem azt várja, hogy én köszönjek előre? Mindenki másnak szívesen. De te a Ficsúr vagy. Én meg NŐ. A Nő. Szóval, legyél szíves kinyitni a szádat és egy sziát hozzámvágni. Nem miattam. Mások miatt, akiknek a te arcátlan sznobságod az egójukba kerül.
Elhatároztam, ha már Ficsúrkámat is a farka vezérli, ám legyen. Csodásan átnéztem rajta hónapokig. Szerintem fel is tűnt neki. Szájacskámra kellemes mosolyt varázsolva szótlan maradtam, szemeim a távolba révedtek és közben azon gondolkodtam, de bemutatnálak egy igazi pasinak. Egy olyannak, akinek oka van az arcoskodáshoz.
Szóval butterflyshoes le, a fél fizetésembe kerülő topánkám fel, diszkrét fekete, de az oldalán nagyon keményen ott van, csinosan, diszkréthivalkodón a márka. Csinos hüllősblúzocska fel, kellően ropogósra vasalva by me és a két fizetésembe kerülő táska a kacsóimba. Hááát, az összkép? Széttépnének a srácok az IBSen. Gonosz vagyok. Ficsúrkám pedig azóta nagyon gyakran rajtam felejti a tekintetét. Basszus, ennyi erőfeszítésre legalább egy picit bizsereghetne a pocakom, de nem hoz lázba a gondolat, hogy esetleg nekemesik a liftben és leráncigálom róla az Armani alsógatyáját. Pedig annyi energiát beleölök, legyen már valami jó. Cicabuksim stílust vált. Vérkemény dominásat. Felcukkolom majd, húzom az agyát, cicázok vele. És amikor már azt hiszi, igen, na akkor nagyon nem. Ezt mondjuk háromszor- négyszer (kanalasgyógyszer, hetente háromszor egy adag, szigorúan orvosi felügyelet mellett). Aztán meztelen macskatestemmel a mellkasára ülök, lábujjacskámat a szájába nyomom, Szia, édes, hallod, Szia. Tuti begerjed az ilyen pimaszságra, én pedig jól elfenekelem, Szia, édes, hallod, Szia. És ha nem lenne az én imádott Cicaidomárom, talán abban a kegyben részesíteném, hogy rászánok egy numerányi időt. Elvégre elég jó pasi. De szerencsére van, iszonyatoan sármosan és tud köszönni. Így Ficsúrkám ott marad majd álló farokkal, letolt Armani alsógatyával én pedig Pá, kisaranyom Pá. Vagy legalább szia. Tuskó.
Hogyan szelidítsünk cicust
2010 július 27. | Szerző: aveninha
Meztelenűl fekszem a gyapjútakaróm
alatt, frissen mosott hajjal. A pocakomat mardossa a féltékenység, fáj a vágytól.
Hiányzik és megint utálom. Miért nem jön? Nem keresett már majdnem egy hete. Se
egy hívás, semmi. Agyacskám zakatol, biztos talált új cicust, csak erre
kellettem. Balzsamozta a kicsi lelkét, hogy a kis fiatal szöszi bukik rá,
flangált vele egyet a haverok előtt, puszit nyomott a buksijára, hogy lássák:
birtokolja a nőt. Utálom ezt az érzést. Engem nem lehet csak úgy megunni. Persze,
meghódított és most kell az újabb skalp. Elvégre bármit megkaphat és láttam is,
hogy tapadnak rá, igen felkínálkoznak neki. Én meg saját egóm által védetten
meg vagyok róla győződve: nem, engem nem lehet csak úgy eldobni. Több vagyok
egy csini buksinál. Vad és szilaj, és
tele gondolatokkal és különbenis.
Leülök az íróasztalomhoz,
fordítok egy kicsit így éjnek éjjelén, elterelem a gondolataimat. A szavak
szinte folynak a tollam hegyéből, igen, ez kell kérem. Intelligenciám felülkerekedik
aljas kis testi vágyaimon. Mit képzel ez a fickó? Hogy nélküle én majd
fetrengek a fájdalomtól és darabjaimra hullok, siratom őt? Kicsinyes. ÉN drágám
fogom magam, alkotok, újragondolok és ha mindezt meguntam, fogom magam,
felcsípek valami tenyészbikát, betöröm és jól otthagyom!
Te meg időközben rájössz, kit hagytál
csak úgy el (Oh, Boy, you left me speechless, so speechless…). De addigra én
már túlteszem ezen magam és lepattintalak. Te pedig összetörsz, zokogsz és
életed végéig rám vársz. Na köszi, már megint rád gondolok, nesze neked intellektus.
Kiakadok a tudattól, igen, engem is drága kicsi vaginám irányít. Lehet félrebeszélni,
jöhet a kultursznobizmus és elmélkedhetünk a szépirodalom határairól, de az tény,
hogy ismét kiadós dugásra vágyom, sőt még rosszabb, kiadós dugásra
Cicaidomárral, aki persze tesz az egészre. Szar helyzet, elővehetném valamelyik
guszta kis játékszeremet, de mi értelme lenne? Persze, kitöltené ama űrt, amit
ki kell, de nincs hozzácsatlakozva egy széles mellkas, két erős kar és egy búgó
férfihang. És nincs seggrepacsi, és nem szólít Vadmacsnak, és különbenisna.
Megint bőgök, valamit össze kell törjek, kétségbe vagyok esve. Mi lesz így velem???….bámulom
a papírt, üresre sírtam a fejem. Villog a telefonom. Jézus, már képzelődöm is. Új
üzenet. Cicaidomár. Kösz tök jó, huszonhatévesen bekattant.
Pedig ez az. Hívhatlak? Hát, miért
imádom, miért vagyok képtelen nem tudomást venni róla. Igen. És már hív is.
Erre jártam, lejössz, itt vagyok a parkolóban. Naná, hülye pukkancs, már be is
állt a parkolóba, hiszen tudta, hogy a kis punci úgyis jön. Miért nem tudok
nemet mondani neki? Életem pasija és pont azért nem lesz az enyém, mert nem tudom
egy kicsit megtúráztatni! Hogy vágyakozzon, hogy harcoljon. Nem, én megyek, ha
hív és meg sem próbálom megjátszani, a közömböst.
Okés, brutálcsípő fari, míder és
a szexi kis butterflyshoes. Hm…jót tett ez a kiadós sírás, még mondig olyan
világítóan kék a szemem. Hát kérem, Vadmacs előjött, pedig azt hittem ma este nem
fog. Mitől érzem magam ennyire dominának? Drága kis butterflyshoes? Vagy a
tudat, hogy Hozzá megyek?
Szóval eldöntöttem, szigorú arc,
semmi érzelem, köszönés nélkül be a kocsiba, és majd rájön, hogy haragszom.
Megyek, bársonytalpakon osonok a
vizes aszfalton, nemlétező cicafarkam kacéran tekeredik és legbelül már
dorombolok is. De az arcom szigorú, na jó, inkább kihívóan szótlan. Ott áll a
kocsi mellett, keresztbe tett karokkal. Nagyon csinos vagy, drágám, épp azt
néztem, ahogy közeledtél. Megsemmísítőnek szánt tekintettel ránézek, de nem
szólok. Hirtelen stílust vált, száját flegmán felhúzza és szó nélkül magához
húz, átölel és hatalmas kezével durván megfogja az állam és erőszakosan
megcsókol. Én ellenállok, a nyelve erőszakosan a számba nyomul. Megharapom, és érzem,
ahogy dagad a nadrágja. És szépen belök az ülésre, majd szó nélkül otthagy és
beül a volán mögé. És akkor csend, oldalrapillantok,
a száján már ott az a huncut mosoly, amit úgy imádok. Felhúzom a lábaimat cipőstül.
Jobb térdem kifordítom és a cipő talpát a kárpitra teszem. Cukkolni akarom,
tudom, hogy ezért harap. De nem teszi. Csak néz rám és vigyorog. Tudja, miért
csinálom, de veszi a lapot. Felhúzza a szemöldökét. Végigsimítom a combom, a
kisszoknya már felcsusszant, kilátszik a fekete neccbugyim. Gyorsan fixírozom a
sliccét, szuper, nagyon is jó helyen járunk… Megállunk egy benzinkútnál, kiszáll
a kocsiból a maga macsós módján, nagyképűen. Szegény kutassrácok meg csorgatják
a nyálukat a tuningolt verdára. Nézem, ahogy rohadt nagy önbizalommal elintézi
a fizetést, a pénztáros kiscsaj már felfalja a szemével. Rohadék. Na megmutatom
én, kinek játszd itt az agyad. Kilépek a sötétített üvegek mögül. Butterflyshoes
előre és igen, a szoknya épphogy takarja a fenekemet. A kutassrácok nyálcsorgatva
merednek rám, hát húzom az agyukat, odamosolygok. Édesek, veszik a lapot, álluk
a földön. Köszi srácok, hogy statisztáltok a mi kis szerelmi színdarabunkhoz. Cicaidomár
persze kiszúrta, hogy közönségem akadt, szóval rövidre fogta a fizetést és macsós
lazasággal mellémpenderedett, finoman átfogta a derekam majd homlokpuszi,
ajtónyitás és Vadmacs a kocsiban. Tízperces áradozás a srácok kérdéseire a
tuningolt verdáról, kocsiba be, pimasz mosoly és nem szól semmit. Imádom.
Összenézünk és elkezdünk kacagni. Ez mire volt jó, Kincsem? Rákacsintok, Olyan izé
vagy. Egóharcos. De te az ilyen pasikat, szereted, mi, Kincsem? Aki tudja, mit
akar. Odahajolok és megcsókolom. Félrehúzódik és áthúz az ölébe. És csókol. De
most nem olyan bugyiigmászósan. Finoman, kóstolgatja a számat. Nagyon finom kis
szád van, imádom. Gyönyörű. Átölelem a nyakát. Cicus ölben akar maradni,
hozzádbújhatok? Rámmosolyog, átölel, én pedig kucorgok, butterflyshoes már
nincs a lábamon. Csak ülünk csendben és simogat. Annyira jó ez most. És sóhajt.
A combom simogatja és érzem, megint rátör a vágy, ahogy rám is. Szembefordulok
vele és összetapadunk. Belefullok az ölelésébe, harapom a száját. Bal kezével
magához szorít, a jobbal pedig vad harcot folytat a míderem cipzárjával. Eltolom
és elkezdek babrálni az övével. Rámmosolyog, kikapcsolja. Szia Vadmacs, ma nagyon
ellátom a bajodat. Büntit kapsz, amiért a kutasfiúkkal cicázol. Rosszkislány. Igen?
Lecsusszanok a lába elé és a számba veszem. Nagyon kemény, játszadozok vele,
harapdálom. Fentről halk nyögés, majd két kéz megszorítja a felkarom és felhúz.
És már benne is ülök. Hát ez kellett, kicsi szemét vaginám, erre vágytál. A
számba dugja a nyelvét, szopogatom. Hírtelen rám fordul és teljesen belém
feszül. Felsikítok a kéjtől, a szája a mellemre siklik, a bimbóim szinte karcolnak.
Belenéz a szemembe, két ujját a számba
dugja, nyalogatom. Érzem, hogy tetszik neki, szinte szétszakadok. Hirtelen elhúzódik.
Ne, vissza! sikítok fel. Ő meg csak néz rám, a szeme felfal. Kihúzza az ujjait
a számból. És belémdugja. Nagyon mélyre. Ismét félholt vagyok a gyönyörtől, már
meg sem próbálom visszafogni a torkomból előtörő sikolyokat. Látom rajta, élvezi,
hogy irányít. Lehajol és nyelvével kezd undok kis játékba. Közben felpillant,
bele a félőrült tekintetembe. Jól van, Vadmacs, kár is lenne téged házicicává
idomítani. Végigmarom a hátát, Gyere, légyszi. És jön is, ismét érzem, bennem
van. Átölelem és magamhoz húzom. Ne engedj el, kérlek. Szorít. Csókol. És ismét
megsemmisülés. Belenézek a szemébe, Na, Cicaidomár? Kacsintok. Ő pedig bal
kezével szorosan magához húz, és a gyönyörtől nekem feszül. Össze fog roppantani,
de nem érdekel. Visszabújok az ölébe. Csúnyán összepiszkolva. És a szájára tapadok.
Ő pedig csak csókol. A vállára hajtom a fejem, miközben a hátam cirógatja. Előveszi
a törlőkendőt. Macskalány, tisztába teszlek. Ejnye, de kezes lettél. Te is,
Cicaidomár. Hát, tudod, idomítható vagyok én is. Bújj ide, Kincsem. És én
bújtam is. Meztelenül elaludtam az ölében. Erős férfikarok közt. Puszival a
homlokomon.
Édes kis tizenhathét
2010 július 23. | Szerző: aveninha
Igen, szóval egy blog emberekről.
Na, mostanában inkáb csak Cicaidomárról. Azt hiszem nagyon beleszerettem. Nem
mintha bánnám. Olyan rég éreztem így valaki iránt. Amikor az ember pocijában
repkednek a pillangók és hát…igen, az ember lányának az elmúlt együttlétekre
gondolva nedvesedni kezd a bugyija. A leghülyébb helyzetekben.
Az egyik kedvencem az volt,
amikor épp randink színhelye felé békávéztam. Még a télen. Rohadt nagy hó volt
kint, a drága pedig úgy döntött, hogy előjátéknak két napos szex-sms
szolgáltatást nyújt nekem. Szóval negyvennyolc órás drága szenvedésem vége
közeledett. Nem is mertem az emberek szemébe nézni, mert sajnos a szemeimből
mindent könnyen ki lehet olvasni. És mit láttak volna? Hűha, hát valami nagyon
tizennyolckarikásat. Szóval ott ültem a nagy kapucnis kabátomban, frissen
manikűrőzve, hatalmasra festett szempillákkal és gondolatban már Cicaidomárral
voltam. Pontosabban rajta, meg alatta meg mindenféle egyéb módom rátekeredve. Jaj,
Istenem, napszemüveget nekem!!! Még szerencsére az arcom nem torzult, sőt,
inkább azt mondanám, hogy megpróbáltam a lehető legártatlanabb arcot vágni,
hátha meg tudom így téveszteni az embereket. Ez elég könnyen bejön, mert pici
vagyok, törékeny és kék szemű, szóval csak meresztgettem a szemeimet és kész is
volt a kislány- imidzs. Aztán rezgett a telefonom. Sms. Basszus, mi van, nem
volt elég? Megegyek a kegyelemdöfésért, légyszi, legalább a zarándoklat alatt
kímélj! Hát nem. Drága kicsi Vadmacs, ha szépen pucsítassz, beleharapok a kis
fenekedbe. Aztán szépen elindul a nyelvem… Hát köszi, az a minimum! Felnézek a
telefonomból, kislány- imidzs, hahó, eltűnt és mi van velem szemben? Két bájos
őzbarna kisfiú- szempár. Jesszus, Gyerek, már a tekintetemmel megrontalak. Ő
meg csak bámul rám, látom rajta, hogy tetszek neki. Tényleg jól látom? Vagy már
ennyire félőrült vagyok? Hülye, szemét kis vaginám! De csak néz. Hány éves
vagy? kérdi a szemem. Maximum tizenhét. Néz és mosolyog. Ez a gyerek komolyan
fel akar szedni. Nem látsz? Huszonhat leszek hamarosan. És nem lát. Oldalra
pillantok, majd vissza. Hmmm…ez stíröl, semmi kétség. Na jó, legyen Bogaram.
Anyuci megmutatja, hogy kell. Visszabámulok, de most nem erőltetem a kislányt.
Egész helyes kissrác. Már széles a válla, tuti edzésre jár suli után (meg
érettségi felkészítőre), hm… pofás kis tizenhét, őzbarna haj, szembefésülve,
mert miért ne. Jaj, de komolyan, tényleg egy gimissel flörtölök? Úgy tűnik. Na
jó, gyorsan visszagondolok, hogy lehűtsem magam. Helló Punci! Mire buktak a fiú
osztálytársaid gimiben? Biztos izgatja a kicsit, hogy üvölt rólam: apukám
pénzes. Tök trendi a szaggatott extrémcsípő csőfarim és a kapucnis kabátom
szőre is valódi. Juj, képzeld a táska a kezemben is valódi. Most nyíltan rám
mosolyog. Na, fel is tűnt a mellettem ülő kis tizenhat éves csitrinek. Szegény,
méreget és már meg is állapította: hát igen, az ő apukája biztos pénzes, az
ilyen vagánylazára dizájnolt szembefésült szépfiúk mindig az ilyen macákat
nézik ki maguknak. Deák, na, itt leszállok, még mielőtt megrontom ezt az
idegesítően helyes kis tizenhathétévest, aki valamiért nagyon fickósnak érzi
magát. Kilibbenek, erre ő utánam. Állok a mozgólépcsőn, kislányimidzs-
visszaállító hadművelet, szemet mereszt, pislog. Oké, kész. És hírtelen ott van
mellettem a kölyök, öt centire az orromtól. Rámosolygok, na jó, legyen gyereknap. És fel is értünk a
mozgólépcsőn, gyakorló casanovám pedig se szó se beszéd, egyszerűen rátapad a
számra. Hát, gyerek, nem tudom, hol gyakorolhattál ennyit, de nagyon jól
csókolsz. Olyan rámenősen, hékás, a nyelved már a bugyimig lenyomtad. De basszus,
jót tesz a különmatek utáni edzés, erős karjaid vannak. Hihetetlen sokáig
csókolózhattunk, kellemesen hozzányomott a falhoz és bizony a vastagkabátom
keresztül is éresztem, bizony, te is tudod már mire kell használni, az tuti. Közben
persze édesbájosan a keze bemászott a kabátom alá és megmarkolta a fenekemet. Végre
adott egy lélegzetvételnyi szünetet, míg halkan felnyögött, Úúú, szép kis
kemény feneked van és mire szólhattam volna, már megint a számban volt. Nézzenek
oda, hülye kis vaginám, épp egy kölyökpuszira csöpögsz, szóval fogd vissza
magad és tartogasd a mézescsuprod a nagyvadnak. Ismét szünet. Na, mostmár én is
megszólalok, Szia neked is, hogy hívnak? Jaj, bocs, hogy ilyen rámenős voltam,
nagyon szép lány vagy… és láttam a szemeiden, hogy te is akarod. Hah, kicsirigó,
ha te láttad volna, amit én akarok, füled- farkad behúzva fújtál volna visszavonulót
a pisilődnek. Rámosolygok és elindulok. Látszik rajta, nem tudja hová tenni a dolgot.
Én meg mosolygok, apám, nem semmi, jó húsz év múlva, mire beérik, isten ments
tőle. Na de már csak öt perc választ el és végre vége szenvedéseimnek. Már
gondolatban máshol járok, amikor a kölyök megint itt van. Szia, Bence vagyok.
Azért találkozunk még, ugye? Szia Bence, lehet. Hány éves vagy? Tizenhét. Jól
van, Bence, én huszonhat leszek pénteken. Úúú, ez komoly? Rákacsintok, ő meg
csak áll tovább és vigyorog. Nos, kedves Bence, gondolom adtam egy kis anyagot
az esti fantáziálásaidhoz. Miauuu, izgató a tudat, hogy ez a kis tejfölösszájú arról
fog álmodozni, hogy ott a metróban jól megdugja azt a kis huszonhatos nőt. Hát,
Bencus, remélem azért még találkozunk.
Kiérek a levegőre, jó, akkor
innentől kislányimidzs huss, elő Vadmacs. És jön is szó nélkül. Odaérek a bejárathoz,
és az üvegajtón át látom, ahogy Cicaidomár már ott áll és engem vár. Odaérek, nyitja
az ajtót. Nem köszönök neki, tudom, hogy izgatja, ha adom a nagy nőt. Ránézek. A
mutatóujjam a szájába dugom. Hmmm. Azért jó látni, hogy már te is kikészültél.
Magához húz és érzem, nagyon nagy és nagyon kemény. A nyelvét bedugja a
pincsifogaim közé, a keze közben már tépi is rólam a kabátot. Na végre, hm,
napvilágra került a kis halcsontos csipkefűzöm. Jaj, tudom, hogy ez nagyon
gonosz, de muszáj volt felvennem. Én is beindultam a látványtól,amit a
dekoltázsommal művelt, szóval megértem, ha eldobtad az agyad. Kicsit eltol
magától, hogy jobban lássa, mibe akadt a keze. Felnyög, Ez övön aluli volt,
édes. Rajtad marad. Hát jó, ahogy akarod. Szép lassan kikapcsoltam az övét,
végre végigfuttathatom a kezem a bőrén. Nesze neked, gatya a földön. Szépen
elhátrálok, gondolom én, mire ő magához húz és hirtelen, mint egy babát, megfordít.
Háttal vagyok, szóval pucsítok. Ő pedig szépen elkezdi lefejteni a nacit, bugyistól
(azért jó, hogy direkt Neked vettem ezt a szexi, hátul csipke, elől szatén izét).
És tényleg azt csinálja a nyelve, amit megígért. Ott és akkor azt hittem, kész,
én itt megsemmisülök, porrá égek, de ha ez lesz életem utolsó perce se bánom. Nemes
egyszerűséggel fogta és bedugta a nyelvét. Hihetetlen. Helló édes, üvegajtó. Gyorsan
felkap elvisz a bőrdíványig. Vagy legalábbis szeretne, mert félúton lefektet a
padlóra, lábaimat a nyakába teszi és Jézus, már megint. Nem bírom ki, látnom
kell. Kinyiom a szemem és néz, pont bele a szemeimbe. Jó érzés, Kincsem? Az
bizony, de légyszi, gyere és legyél kedves most nagyon megdugni, utána addig
nyalogatsz, ameddig csak akarod. Hihetetlenül izgatja, ha így beszélek hozzá. És
jön is. Végre, megadja a kegyelemdöfést.
Erősen, fáj. De félholt vagyok a
gyönyörtől, épp, hogy csak lélegezni nem felejtek el. Aztán végre Vadmacs ismét
játszadozhat, az édes kis nyálas szájacskájával. Hé, Cicus, te harapsz! És a
kezei közé fogja a fejem. És innentől kezdve már nem jön ki artikulált hang a
szájából. És közben egymás szemébe nézünk folyamatosan. Megjelenik a kis ránc a
két szeme közt, jól van, itt a finis, Hercegem? Megragad és felhúz. A szája az
enyémre tapad és érzem, ahogy az erős karjai magához szorítanak és igen, a
combomon már folyik is a melegség. Én pedig kétségbeesettem kapaszkodom a
karba, ami fog, hogy szét ne essek, és harapom a szájat, ami belémfojtja a
sikolyt. És végül odabújhatok, átölel és csak fekszünk a padlón, kiskifli a
nagykifliben. És hallgatom ahogy lélegzik. A kezét az enyémre kulcsolja. Megszelídítettelek
mára…
Meg bizony. Bencus, neked
sikerült volna? Nem hiszem, gyerek vagy még ehhez.
Eljött ismét
2010 július 21. | Szerző: aveninha
Megint jött. Berontott az ajtómon.
Én meg álltam a kis szürke forrónacimban, a kedvenc kicsi és
áttetsző trikómban, kócosan és
alattomosan. Tudtam, hogy kiakad majd a látványtól. Imádja a kis kemény kerek
melleimet. Hát tessék. Már a lépcsőházban nekem esett. A bejárati ajtóban szeretnéd, kedves? Legyen. A szomszéd néni ár úgyis tudja,
rosszlány vagyok. Elvégre ő hallgatja este a sikolyomat. Én már nem kapok
levegőt, légyszi, tudod, hogy szeretem mindenütt, de téged az ágyamba akarlak
ráncigálni, érezni akarom a súlyodat, ahogy rám fekszel és birtokba veszel. Nem
veszi a lapot. A hasam csókolgatja, én a kilincsbe kapaszkodok és már nem tudok
teljes mondatokat kiejteni. A szememből kell kiolvasnod. Felkap, ó, ezt úgy
szeretem, igen, gyerünk, ölelj át. Érzem az izmos karjait magam körül, az akaratos
szája pedig csak csókol, harap. Én meg halkan nyögdécselek. Tudom, hogy erre teljesen
beindul. Miau. Ellököm. Na, a szememből mindent kiolvashatsz, Cicaidomár. Jön
és lefogja a kezem. Ügyes, nagyon jól tudod, ezt imádom. Én azért még kéretem
magam kicsit, jó? Fecergek és rúgkapálok. Nincs mese, herceg, rám kell feküdj,
hogy nyugton maradjak. De nem ezt teszi.
Hátracsavarja a kezem és térdre kényszerít. Hát játszunk egy kicsit akkor a te
szabályaid szerint. Persze, élvezi. Tudom, mert már alig kap levegőt. Hülye kis
önző, velem mi lesz? De már fel is kapott az előszoba padlójáról és nesze, na
végre itt vagyunk az ágyban. Már félőrült a vágytól. Imádom. Na gyere, adj még abból
a bugyinedvesítő csókjaidból. És
belemászik a számba. Alig kapok levegőt. Csak ne tudnád ennyire a dolgod. Pucsits!
Gyerünk Vadmacs, pucsitsd azt a kis fenekedet!
És rácsap. De nem ám finoman. Hé,
ez fáj! De kész, már teljesen birtokba vett. És olyan jó erősen szorít a karja.
Teljesen magához húz. És simogatja a hátam. Majd megragadja a csuklóm és a hátamra
fordít. És megint. És Belém mászik. Igen, százhúsz kiló tiszta izom, rajtam,
birtokol, de én irányítom. Na, ÉN irányítom. A mellkasát tolva a hátára lököm. Felül
vagyok, egymás szemébe nézünk és hagyom, igen fúlj bele a kék szemeimbe. És ő
meg is teszik. Hatalmas kezeivel megfogja a fejem és a hátamra gördít. Látni
akarom, ahogy élvezel, kincsem, olyan szép vagy akkor! Olvadok, hát tessék,
látni akartad. Én szinte sírok, egyszerre fáj és izgat, túl nagy vagy te
hozzám. De nyitva tartom a szemem, látni
akarom, hogy itt van, és szeret, őszintén szeret. Senkivel nem oltam még ilyen
összhangban.
Végre, megszűnt végre a lassan
egy hónapja tartó feszülés a hasam alján. Megkönnyebbültem. Ő pedig magához húz,
csendben csak ülök az ölében, hagyom, hogy szorosan átöleljen. Homlokpuszi.
Kisimítja az izzadt tincset a szememből. Gyere, kicsi, bújj ide. Tedd ide a fejed.
Annyira jó. Így akarok maradni. De mennie kell. Haza kell érjen, mielőtt a
felesége végezne. Kilép az ajtón. A szívem már most fáj. És hirtelen visszajön.
Szó nélkül magához húz, na igen, most is bedobod a szájbamászós-nagyonizgató
csókot? Ne már, ez nem jó így. És nem is teszi. Ad egy puszi a homlokomra.
Vigyázz magadra, kincsem. Vigyázz magadra.
Vihar
2010 június 25. | Szerző: aveninha
Szóval, csakúgy szokásosan. Az elmúlt néhány hétben ismét vihar. Az a
Vihar. Amikor robbanok, majd gyorsan kétségbeesek, majd ismét lángolni
kezdek és másnap már megint csak pislákolás. De én nem utálom ezeket a
Viharokat. Így, nagybetűvel. Most jól esik ilyen szélsőséges érzelmeket
átélni. Sokan félnek tőle, lehet, hogy csak én vagyok ennyire perverz,
de én szeretem. Ilyenkor biztos, hogy valaki olyannal akadtam össze, aki
kell. Aki kell, azt pedig nagyon tudom szeretni és nagyon tudom utálni.
És ha az ágyamba kerül, el akarom pusztítani. Újra és újra. Revansot
venni, a kétségbeesésért, a meg nem kapott válaszokért és csak szeretni
és érezni, pont azért mert olyan jó, hogy ennyire kiszámíthatatlan. És
perverz módon akarom, hogy igen, ismét gyötörj, bukkanj fel csak úgy,
mert megteheted. Mert ezt szeretem és mert ezt utálom annyira.
A forgatókönyv mindig ez. Utálom, mert azt hiszi idomíthat. Kitöltöm a
haragomat néhány nagyszájú próbálkozón, igen, femme fatale, jövök,
gyötrök, pusztulást és halált hagyok magam után. Annak a néhány
nagyszájúnak emlékbe. Aztán pofátlanul ismét jön, femme fatale pedig
dorombol. Sosem érezte magát ennyire Nőnek, egy férfi karjaiban sem. nem
tudok kiigazodni rajta. Imádom, hogy olyan határozott. Jön és viszi,
amit akar. Homme Fatale. Kell. Nagyon. Megkapom. Nem elég. Kell.
Megkapom. Nem elég. Kell. nagyon kell.
Gyötörnöm kellene, kicsit játszadozni vele, kóstolgatni. Megérné a
fáradtságot. De nem megy. Jön és femme fatale megy, jön helyette a
harapós kiscica, aki dorombol, ha simogatják. Aztán lelöki az öléből,.
Kiscica pedig dorombol. ismét ölbe veszik. és csak dorombol,
dorombol…mert annyira jó neki. Ölben akar maradni.
Kiscica eldöntötte, kell neki.
Az Ideális
2010 május 27. | Szerző: aveninha
Elkezdek mesélni. Minden
bejegyzésemben szereplő férfi vagy nő az általam legfontosabbnak vélt tulajdonsága
alapján neveztetik el.
Az elején kezdem. Életem
legmeghatározóbb férfijával, aki jelenleg is része az életemnek, a státusza épp
meghatározhatatlan- talánazigazi? Ezért is lesz a neve Az Ideális. Mert minden
olyan tökéletes lenne vele. De mégsem. Persze nem szaladunk így előre.
Kedves blogolvasóim, most fogtok
először megkövezni. Ahogy elvárnátok, itt mindenféle huncutságról és szenvedélyről
kellene szóljon a blog (nyugalom, szó lesz arról is). Mégis be kell valljam,
hogy Az Ideális immár sok éve szereplője életemnek. Unalmas? Nem, Az Ideális ám
olyan dolgok tudója ám….sóóóhaj. Az a férfi, akit még fiúkorából ismerek. Mi
tulajdonképpen egymást rontottuk meg.
Úgy kezdődött, hogy az ártatlan
gimis blogoló találkozott a húszéves Az Ideálissal. És egymásba szerettek. Hát
ez így tök unalmas. Tényleg olyan volt, mint egy buta amerikai tini lovestory. Csak
épp nem fakadtunk dalra egy padon ülve. Bájos volt. Odáig voltam. Magas, szőke és
izmos (igen, tudom, közhelyes, de ez a valóság). Jóképű? Hmmm van benne valami
nagyon férfias. A vonásaiban. És az izmos alkarja. Meg a cseresznyeszája. Olyan
szép és puha szájat egy fiúnak sem láttam addig. Tudjátok, amibe úgy beleharapnátok.
Bizonyos szögből vonzó, bizonyos szögből talán kicsit félelmetes? Túl világos,
túl határozott vonások. Amikor rá néztem, nem tudtam mitől, de valamitől
borzongtam. Ez volt az első találkozásom egy igazi férfitesttel. Nagy, erős, kellemesen
szőrös és jóillatú. És sokkal nagyobb, mint én. Az az igazság, hogy ez továbbra
is egy fennálló, megmagyarázhatatlan kis perverzség a részemről. Odavagyok a magas,
nagydarab fickókért. Nem tudok rájönni, miért. Akkoriban imádtam, ha
irányíthattam őket.
És persze nincs benne semmi
meglepő, első komolyabb szexuális élményem is vele éltem át. Illetve éltük át,
hiszen neki is én voltam az első. Itt nem részletezem az első éjszaka vicces
malőrjeit (nem illene a blog címéhez). És elkezdődött. Innentől nem volt megállás.
Persze, eleinte az újdonság varázsának köszönhetően naponta többször is. De
rövid igeig tartott, korán érő típusok révén hamar áttértünk a mennyiségi
mutatókról a minőségiekre. Az Ideális odavolt az extrém helyszínekért. És az
extrém helyzetekért. Tényleg nagyon kevés helyszín volt, ahol nem estünk
egymásnak. Egyik kedvencem az érettségi előtt a lányvécében című fejezet, ami
bár meglehetősen bugyuta későbbi kalandjaimhoz képest, pont emiatt a bájos vonása
miatt a kedvencem. Feszültséget oldott. A huncut mosoly pedig mindig ott ült a szám
sarkában, kedves tanáraim ezen nem lepődtek meg komolyabban.
Az Ideális pont azért az ideális,
mert kevés olyan pasi van, aki több év távlatában is izgalmas tud maradni az
ágyban. Persze ez mindig két embertől függ, nekem se kell a szomszédba mennem
fűszerért. Közös ágyakrobatikánk során minden műfajt végigpróbáltunk,
csemegézgettünk hol ebből, hol abból, mindig épp amiből jól esett. Mire
unalmassá vált volna, a kedvesnek már megvolt a a következő ütőkártyája, amivel
a bugyimba kéredzkedett. Jelentős lépcsőfok volt, amikor kedvenc játékszereimet
bevontuk. És évek óta megy a hangoskodás, falkaparás. És a kikötözősdi. Hmmm,
tényleg nem tudom, mit élvezek benne. De nagyon szeretem. És nem csak én. Valamiért
Az Ideális szemében ilyenkor ott van valami kis brutalitás. Ez az amitől olyan izgi.
Tetszik neki, hogy olyan kiszolgáltatott vagyok. De basszus. Nekem is. Lehet,
hogy női lényem miveljárója ez? Viszont néhány játszópajtásom, akik nagyon
szerettek volna nagyon jók lenni, valamiért nagyon visszakoztak, ha mondtam,
fogjanak le. Csak úgy finoman. Szóval ez az, amiben Az Ideális verhetetlen. Tényleg
azt kell mondjam, évek óta fergeteseket szexelünk. És hogy Az Ideálissal mi a probléma?
Nehéz. Talán mert ő „a szabad” kategóriába tartozik. Legális, törvényes, az
enyém. És valamiért hiányzik belőle valami férfias extra. Szerintem még túl
fiatal. De imádnivaló. Csak még egy pici kell. Még valami pici.
Szóval röviden ennyit róla. Az
Ideálisról mazsolázgatok majd még ezt-azt, de előbb sorra kell vegyek másokat
is. Meg azért elmondani az érzelmi oldalt is.
drága negyveneseim
2010 május 27. | Szerző: aveninha
Nem kertelek. Nagyon boldog
vagyok, hogy olvastam a megjegyzéseiteket. Ezekre szeretnék reagálni. Kíváncsi voltam
egy ilyen provokatív témára milyen reakciók érkeznek. Természetesen mindenütt
vannak olyan kommentek, melyekhez nem fűznék megjegyzést. Ezek általában
megerősítenek engem abban a hitemben, hogy na igen, ilyen ember nem szeretnék
lenni. Túl gyorsan ragasztunk cimkét másokra, kategorizálunk, osztályozunk. Ez
jó, ez rossz. Kész, ilyen egyszerű. Hát persze. El fogom majd mesélni, hogy
döbbentem rá arra, ez nem így van.
Kifejtem bővebben „negyvenesek
csak önkritikával” megjegyzésem. Hmmmm imádom a negyveneseket. Volt dolgom velük,
szerencsére mindig a felnőtt negyvenesekkel. Mert vannak az álszentek, akik
gyakran csak irigyek. Nem az ő hibájuk, őket még más légkör vette körül. De
vannak azok, akik ezen túlléptek. Na, az intelligens ember szerintem erről
ismerszik meg. Felülbírálja a rendszert, nem hagyja magát lelkileg megnyomorítani.
De a nők sajnos inkább alávetik magukat,
mint a férfiakra. Viszont akikkel nekem dolgom volt… hát hajaj, bizony belepirultam
néha én is, ez tény.
És megsúgom nektek, nagy szerelmeim
mind ebből a korosztályból kerültek ki. Egyrészt ott volt a csodálat, hogy én
is ilyen szeretnék lenni, másrészt az a tapasztalat és irónia, amivel az élet
szánalmasságaihoz hozzáálltak. Az olyan szánalmasságokhoz, amin az én
korosztályon görcsöl. A férfi- nő játszmákhoz, amit mi még komolyan vesszünk.
Tudjátok, álszenteskedünk akkor is, amikor nem kellene, kéretjük magunkat, mert
„nem vagyunk mi olyan lányok”. Na, ezt nem kell. Legyünk felnőttek. Én
kívánlak, te kívánsz, ne játszd meg, úgyis látszik. De mi még megjátszuk.
Hiszünk a szőke hercegben (köhöm, bocsi, hogy ilyen közhellyel jövök), aki
eljön értünk meg lángoló szerelem és boldogan éltek amíg… neeeem, nem amíg meg
nem haltak….amíg egy másik nagydarab barna gróf nem költözött a szomszédba. És
királylány rádöbbent…. hogy mire? Amire közületek biztos sokan. Például arra,
hogy sokféle szeretet létezik és sokféleképpen lehet valakit szeretni. És hogy
attól lesz valaki szép, ha boldog. És akkor lesz boldog, ha megéli a vágyait.
Akkor is, ha azok rebellisek, nem épp szeplőtlenek és nem is felebarátiak.
Egyes írásaim visszaemlékezések
lesznek, olyan emberekről és kapcsolatokról, amik nagy hatást gyakoroltak az életemre.
Mások pedig az épp átélteket mesélik majd el. Kommentáljatok, sztorizgassatok
nekem Ti is. Hogy tanuljunk egymástól. Vagy épp okuljunk.
miért
2010 május 26. | Szerző: aveninha
Akkor blogolunk, pikánsságokról. Polgárpukkasztok? Nem hiszem. Remélem sok 25 körüli nő fogja olvasni a bejegyzéseimet. Fiatalabbaknak lehet, hogy árthat? Lehet. legyenek csak ők még álmodozó fiatalok. Idősebbek? Negyven felett csak önkritikával. Pasik? Felőlem, legfeljebb belepirulnak.
Szóval, tanui lehettek morális meg érzelmi tépelődéseimnek, nyavajgásaimnak, lehet, hogy tanultok belőle, lehet, hogy irigykedni fogtok, lehet, hogy továbbgondoljátok egy-két mondatomat. Legalábbis, remélem.
Szóval. Előfordul, hogy beleszeretek valakibe. Nőkbe vagy férfiakba. Olyanokba is, akikbe nem kellene. Mert szépek, vagy okosak vagy szeretem az illatukat. Vagy a gondolataikat. Vagy csak mert, hogy vidámak. Vagy szép a bőrük. Vagy csak pusztán azért, mert nem szabad. És előfordul, hogy belémszeretnek. Mert szép vagyok, jó az illatom, vidám vagyok, vagy csak mert nem szabad. És az utóbbi leginkább. Néha elég, ha csak megérintem őket. Néha több kell. megszerezni, leigázni, birtokolni, eggyéválni. De ez így van jól.
Elég nagy a szexuális kisugárzásom. Ez tény. áÁtalában megkapom, amit akarok. Ez ajándék. és örülök neki. Csak valakit megkapni, egy dolog. Valakit birtokolni, egy másik dolog. Néha megkapunk valakit. Akkor örülünk. majd rájövünk, hogy kell nekünk. Akkor megint örülünk. És kiderülhet, hogy Őt csak megkaptuk. Pedig mi birtokolni akarjuk. És akkor? harcra fel. na ez lesz itt, kérem. Neeem, nem blog- szappanopera. Majd jól eltépelődöm itt, ti meg kommenteltek. Aztán én persze teszek majd egy- két kitérőt, epizódocskát, mert mégis fiatal vagyok én. Pikánsat, bolondot. Ti meg majd becimkéztek. Hogy biszex kiscsaj blogot ír, mer’ most az a trendi. Nem. Csak érzünk, nem kategorizálunk. Olyan mindegy kit szeretünk, csak szerethessünk. Na jó, meg szeretve legyünk.
Cicadorombolás
2012 június 4. | Szerző: aveninha
Nyau. Állok a szoba közepén, cicafarkam játékosan tekereg kerek popsim felett. Nyau, gyere már Cicaidomár. A fürdőszobából fahéjillat. Állok és nyávogok. Kicsipuha bugyi a fenekembe vág, a cicahalmocskáim libabőrösen várják, hogy jöjjön és a szájába vegye őket. Tekergek, feszít a kín, hipp- hopp, hol vagy már. Lefekszem a kanapéra, keresztbeteszem ragadozócombocskáimat és előveszem a Tekintetet. Bejön és megáll az ajtóban. Csodálom hatalmas izmos férfitestét, szívom a fahéjillatot, akaratos kis méhem tombol a hasam alatt, kell neki, akarja ezt az erőtől duzzadó, kemény férfiállatot. Széttárom combocskáimat, lenyűgözi a látvány. És jön a Ragadozó, kiszakad belőlem, nincs már Vadmacs, csak ijedten kuporog lelkem jobb sarkában. Cicaidomár pedig tudja, és kiül isteni arcára a felsőbbséges mosoly. Tudja, azt tehet az előtte tekergő cicussal, amit csak akar. És tudja mit akar. Rózsaszín húsú tejillatú puncikámat lekurvulva látni. Én pedig játszok vele. Farkincám kéjesen tekereg mögöttem, elé állok, lehajolok. Bársonypopsikámat pucsítom neki. Megragad. Nagy kezeivel markol, húz és magára teker. És bennem van, hatalmasan, lüktetőn és feszít. És fáj a hatalmassága. Én pedig élvezem, nyögdécselek és fecergek istenteste alatt. És elkapja a Tekintetet. Csüng rajta, hagyja, hogy lelkébe fonódjak. És fonódok, és másznék bele és akarom, hogy ő is jöjjön, másszon belém, vegye el a lelkem, pusztítson el, mindegy. Csak legyen itt. Beleszédülök a fahéjillatba, a hajába markolok, mellkasomra húzom a fejét. Csókolnom kell a halántékát. Nem tudom, miért. Talán a gondolatait csókolom ott. Nem tudom. Ő pedig engedi, hatalmas karjait rám fonja és hagyja, hogy elvesszek köztük. Éhesen simogatom bársonybőrét, miközben a szívem belehal az érzésbe, annyira közel akarja magához. Transzba simogatom magam, hogy lehet egy pasinak ilyen csodálatos bőre? és már harapom is. Cicafogacskáim kemény izmaiba süppednek. Én pedig sóhajtok a gyönyörtől. Akaratos nyelve pedig már a bimbóimat kényezteti, hatalmas kezében elvesznek a halmocskák, mégis élvezi. A bimbóimat ezüstszál köti a méhemhez és szépen lassan gubancolódni kezd. Nem akarok hírtelen semmi mást, csak a számban tudni, érezni ahogy lüktet, ahogy dagad. Érezni a fahéjízt. Kéjesen sóhajt, lassan a tarkómra csúztatja a kezét. És szépen finoman ráhúzza a cicabuksimat. Én pedig akarom. És kell. És még. És fahéjíz. És szájracsók. És a mellkasomra fekszik, én pedig dorombolok. hagyja, hogy csókolgassam a gondolatait. Ráfonódom jóllakottan. És magához húz, Vadmacs pedig előbátorkodik a sarokból, miután a Ragadozó jóllakottan elaludt. Vadmacs dorombol. Melegség, tejillat, puha párna…
Csillagszemem kinyitom, puha párnatenger és a keze a párnámon. Még mindig itt van. De jó. Maradj, kérlek. És magához húz. És nézem arcát. És Vadmacs tudja, kell neki. belemerülök a szépségbe és élvezem, zabálom a látványát. Szeretem.
Oldal ajánlása emailben
X